Szomorú születésnap

Ezt a postot nem akartam még publikálni, de a sors áthúzta a szándékomat. Nemrégiben ugyanis törtem a fejemet, hogy mit is kellene adni apukámnak a születésnapjára. De nem jutott eszembe semmilyen frappás ötlet, hát halogattam a döntést. Közben kalandozott mindenfelé a gondolatom, és beugrott a múltkori nagyon jól sikerült cewe-találkozó. Ahol leboltoltam az én drága Margó barátnőmmel, hogy adok neki fotókat, ő pedig csinál nekem álomszép Margós vászonfotót, hogy majd az új házunkat azzal dekoráljuk. Imádom a vászonfotókat. Annyira más érzés, mint amikor egy valódi fotót rak ki az ember a falra. Már egy sima fotó vászonfotóként történő előhívása is rengeteget dob rajta, teljesen felöltözteti a csupasz falakat. Aztán ezt továbbgondolva, milyen tökéletesen tud beilleszkedni a környezetbe egy stílusban és színvilágban passzoló harmonikus digiscrap alkotás. Jaj, már most teljesen lázba jöttem tőle, pedig még semmi infót nem is adtam, hogy milyen műremeket szeretnék nézni esténként, egy csésze forró teát kortyolgatva (na jó, nyáron jeges limonádét). 

Na ekkor ugrott be az, hogy apunak igazi ajándékot venni úgysem lehet. Ami kell, azt megveszi. Ami meg ne kell, azt minek megvenni? Ilyenkor a tökéletes választás a vászonfotó. Nemrégiben készült egy fotó a négy unokáról. Állnak a nagyinál a kertben, a bokrokban, egymás mellett felsorakozva. Végülis ezt foglaltam oldalba. Rákerült a kedvenc verse - na ezt sem volt kis feladat úgy megtudni, hogy a kérdezősködés célja ne derüljön ki -, és Jopke gyönyörű készletét felhasználva próbáltam egy olyan ajándékot csinálni, amiből érződik a szeretet és ami többet mond minden szónál. Kicsit el kellett pepecselni azért vele, hiszen a keretezés miatt körbe 3 centi nem látszódik. Szóval a szélére ne kerüljön lényeges dolog, de azért maradjon harmonikus az összhatás. És én szeretek a szélére pakolni, és kilógatni elemeket/fotókat :) 

Apunak a héten lesz a születésnapja, akkor akartam leleplezni az ötletemet, ha már átadtam. De Apu sajnos tegnap kórházba kerül, és a héten haza sem engedik, bent tölti a szülinapját. Anyukámat pedig hú de jó lenne kicsit felvidítani. Tudom, hogy ő olvassa a blogomat, és pont azért nem akartam megmutatni, hogy neki is legyen meglepetés. Most viszont azt szeretném, ha egy kis mosolyt tudnék az arcára csalni a nagy leleplezéssel. Mivel még altatás van, csak az alapot tudom megmutatni. Az elkészült mű a szekrényben csücsül, de lefényképezni nem tudom, mert fény kellene hozzá. De ígérem bepótolnom majd, és kiegészítem a postot a fotóval!